A hétvégén ünnepelte 100. évfordulóját a hajdúszoboszlói Sportegyesület. Ennek alkalmából 2 napon át Centenáriumoztak a HSE tagjai és vendégei.
Július 6-án, pénteken, 17 órától díszközgyűlést tartottak az Aqua-Palace Szörf Épületének konferenciatermében, Nagy Bálint László közrműködésével.


A Szörf épület aulájában a centenárium alkalmából kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők.

A tagok és az egykori, valamint jelenlegi játékosok regisztráció keretében ajándék DVD összeállítást kaptak az elmúlt 100 év fotóiból.

Kállai Péter, az U17-es csapat játékosa verssel köszöntötte az egybegyűlteket, majd az egyesület Társadalmi Elnöke, Czeglédi Gyula köszöntő beszédével nyitotta meg az ünnepséget.

Üdvözölte a meghívott vendégeket, - köztük Buzánszky Jenőt a centenárium díszvendégét - a tagokat, valamint az egyesület egykori és jelenlegi sportolóit.
A közös erő és összefogás fontosságát emelte ki, ami szerinte elengedhetetlen a HSE jövőbeni tartós és eredményes működéséhez. Ezen kívül a csapatok sikeres szerepléseit is értékelte, összefoglalta az elmúlt egy év teljesítményeit, kiemelve az U19-es csapat bajnoki győzelmét is.

Ezután ünnepi köszöntőt mondott még Kocsis Róbert a Megyei Közgyűlés alelnöke, Tóth Lajos a Megyei Labdarúgó Szövetség Társadalmi Elnökségének tagja, valamint Egri Sámuel a Hajdúszoboszlói Öregfiúk Csapatának doyenje.



A közgyűlés díszvendége - Buzánszky Jenő az Aranycsapat egykori hátvéd játékosa - is felszólalt.

Centenáriumi emléktárgyakat és emlékdíjakat vehettek át mindazon egykori és jelenlegi játékosok, illetve tagok, akik munkájukkal hozzájárultak az egyesület eddigi életéhez.

Az átadás után az Aqua-Palace önkiszolgáló éttermében, állófogadáson folytatódott az ünneplés.

Július 7-én szombaton délelőtt és délután már főként a focié és a szórakozásé volt a főszerep.

A különböző korcsoportos meccsek mellett volt főzőverseny, karatebemutató, sporttánc és majorette bemutató, valamint fitness és aerobic bemutató is.

A gyerekeket pónilovaglás és ugrálóvár szórakoztatta egy-egy mérkőzés között.
Mindezek mellett az öregfiúk csapatának emlékszobrát is megkoszorúzták és új emléktábla avatására is sor került.

Az MLSZ küldöttje, Petrika Ibolya adta át az érmeket az U13-as csapatnak a megyei első helyezésért és az U19-es csapatnak az MB II-es bajnoki győzelemért.

Csank János a Magyar Labdarúgó Válogatott volt Szövetség kapitánya, valamint a DESE Öregfiúk Csapatának tagja is gratulált a csapatoknak.

Ráadásként barátságos meccset játszott a HSE és a Magyar Amatőr Labdarúgó-válogatott csapata.

A képen a hajdúszoboszlói és debreceni öregfiúk csapata.