Hajdúszoboszló hírek

Idén is kiemelkedően teljesített a Hungarospa

Idén is kiemelkedően teljesített a Hungarospa

A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. évzáró rendezvényén Czeglédi Gyula vezérigazgató elmondta: az idei évben is kiemelkedő eredményességet tudhat maga mögött a Hungarospa.

A rendezvényen dr. Sóvágó László polgármester köszöntve a megjelenteket méltatta a város legsikeresebb cégét, amelyhez valamennyi dolgozó hozzájárult. Bodó Sándor országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy a fürdőben nem egyszerűen csak precíz munkavégzés folyik, hanem minden látogatóra odafigyelnek a dolgozók.

 

Idén is kiemelkedően teljesített a Hungarospa

Az idei évben is kiemelkedő eredményességet tudhat maga mögött a Hungarospa

 

Czeglédi Gyula kiemelte, hogy a vendégforgalom 3 százalékkal nőtt idén, a magasabb bevételeknek köszönhetően pedig a munkatársak jövedelme emelkedhetett, és több fejlesztés is megvalósul majd a jövőben. A strand új élményövezetének kialakítása hamarosan elindul, továbbá bővítik az Aqua-Palace élményfürdőt, amely újabb vendégforgalmi növekedést eredményezhet. A beszédek után a vezérigazgató átadta jutalmakat adott át a munkatársaknak, majd több fellépő is színesetette a vacsorát.