Hajdúszoboszló hírek

Két új gyermekmedence épül a Hungarospaban

Két új gyermekmedence épül a Hungarospaban

A tervek szerint az idei szezonban már birtokba vehetik a két új gyermekmedencét a Hungarospa strandfürdőjén a látogatók, jövőre pedig újabb fejlesztéseket terveznek az Aqua-Palace élményfürdőben  is.

A Hajdúszoboszlói Hungarospa 2017-ben ünnepelte 90. fennállását. A fürdő sikerét mutatja, hogy rekord forgalommal zárták az évet, 1,7 millió fürdőző és 800 ezer gyógyászati vendég fordult meg a komplexumban. Fejlesztések is megvalósultak tavaly: a strand területén játszóteret adtak át, idén pedig két új gyermekmedencével bővül a szolgáltatás.

 

Folyamatosak a fejlesztések a Hajdúszoboszlói Hungarospaban

Folyamatosak a fejlesztések a Hajdúszoboszlói Hungarospaban

 

A hajdúszoboszlói önkormányzat már elfogadta a jövőre vonatkozó terveket, amely tartalmazza a béremelésre vonatkozó plusz 200 milliós többletet, illetve a beruházásokra szánt 600 millió forintos összeget. Idén már előkészítik a nagyobb beruházások terveit, emellett több berendezést lecserélnek. Kisebb fejlesztések is megvalósulnak a fürdőkomplexumban, amelyek a karbantartást és minőségi szolgáltatás fenntartását szolgálják.

 

/T.D.