A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. vezérigazgatóját,
Czeglédi Gyulát az augusztusi nagyrendezvényekről, valamint a szezon közeledő végéről kérdeztük.
- Hogyan sikerültek az augusztus 20-a környéki rendezvények a Hungarospa létesítményeiben? Az időjárás is kedvezőnek bizonyult, bizonyára sokan látogattak ki a hajdúszoboszlói strandra!- A nyár utolsó nagy esti rendezvénye volt augusztus 19-én a Republic koncert, melyen több ezer énekelték az ismert dalokat. A koncertet ünnepi tűzijáték zárta.

A nyár utolsó nagy esti rendezvénye volt augusztus 19-én a Republic koncert
Az ünnepi hétvégén mindkét napon közel 15 ezren látogattak ki a strandra. Szombaton és vasárnap is számos programmal szórakoztatta a vendégeket a Hungarospa. Augusztus 20-án Simon Szimonetta, a Hajdúság Szépe győztese vízi tornával mozgatta meg a vendégeket, majd Salsa showt láthattak a fürdőzők a strand nagyszínpadán.
Augusztus 21-én Bigyóka bohóc várta a gyerekeket és szüleiket a strand játékteraszán, majd Forgórózsa Néptánc Együttes táncolt csodaszép népi ruhákban.

I. Papp László Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny
- Másodízben kerül megrendezésre a Papp László Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny Hajdúszoboszlón, a Hungarospa strandján 2011. augusztus 25-26-27-én. Mit kell tudni a neves sporteseményről? Miért érdemes kilátogatni?- A II. Papp László Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyen szinte a teljes magyar élmezőny ringbe száll. Az 52 kg-os Varga Attilát, a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia versenyzőjét is csapatba jelölte Kovács László szövetségi kapitány. A magyar csapat mellett további nyolc ország nemzeti együttese jelezte részvételét; Anglia, Olaszország, Finnország, Szerbia, Ukrajna, Szlovákia, Csehország és Kazahsztán. A három napos verseny során a fürdőzők testközelből kísérhetik figyelemmel a kemény ökölcsatákat, hiszen a fürdőjegy megváltása egyben belépőt is jelent a bokszversenyre. A ring idén is a strand II-es számú medencéjében lesz felállítva.

- Egész augusztusra kánikulát jósolnak, ami jól jön így a strandszezon végén. De meddig is tart pontosan Önöknél a szezon? A szabadtéri strandon meddig várják a látogatókat?- Reméljük, hogy a jó időnek köszönhetően idén kitolódik a szezon, amire igen nagy szükség van, hiszen a júliusi és az augusztus eleji időjárás sem kényeztette a nyaralni vágyókat. Bízunk abban, hogy még sokan felkeresik a hajdúszoboszlói strandot, hogy kipihenten tudjanak nekivágni az ősznek. Szeptember végéig tart nyitva a strand, valamint egész évben várjuk a látogatókat fedett létesítményeinkben: a gyógyfürdőben, az
Aqua-Palace Élményfürdőben és az uszodában.
MCOnet-Kovács Tünde
További hírek:
Hajdúszoboszló Online - szoboszloon.hu