A 7. sz. országgyűlési egyéni választókerületben nem kell második fordulót tartani. A szavazás érvényes és eredményes. A választópolgárok igen nagy számban járultak az urnák elé, több szavazókörben meghaladta, vagy közelítette a részvételi arány a 70 százalékot. Az előzetes feldolgozottság szerint, a szavazókörök 96,49 szzalékának adatai alapján a választókerület országgyűlési képviselője a következő ciklusban is Márton Attila. A FIDESZ, KDNP jelöltje 17 294 szavazatot kapott, mely a szavazatok 57,13 százaléka.
Talán ez tekinthető a választások sorában a legnyugodtabbnak - fejtette ki Földesi János, a választási bizottság nagy tapasztalatokkal bíró elnöke. A hajdú-bihari 7. sz. választókerületben nyugalmasan telt a nap, mindössze egy bejelentés érkezett vidékről, de mire kiértek a bizottság részéről, kiderült, tárgytalan.

A választási bizottság székhelyén, balról a delegáltak egy része
A szavazókörök nagy részét megkérdezve is a munkás, de nyugodt választás szűrhető le. Mindössze egy apró momentum okozott délelőtt problémát, az "átszavazók" számára kijelölt 1. sz. szavazókörben délelőtt sorbanállás alakult ki időlegesen. Mint megtudtuk a külképviseleteken több mint 30-an szavaztak ebbe a választókerületbe, ennek eredményét Pestről kapták meg és adják hozzá az összesítéshez. Ezen túlmenően üdülővendégek stb. közel 300-an szavaztak lakóhelyük helyett Hajdúszoboszlón, az arra kijelölt 1. sz. szavazókörben.

A 2. sz. szavazókörből: Szabó Zsuzsanna, Tarcsiné Nagy Erika, Munkácsi Illés
A legfürgébb szavazókörökből negyed kilenc után már érkeztek befelé a jegyzőkönyvekkel, szavazólapokkal, urnákkal. A munka most is összehangoltan zajlott. Az okmányirodai központi rendszeren először az adatlapokat tudták rögzíteni az informatikusok, majd miután a rendszer engedte, igen gyorsan felvitték és nyomtatták a kézírott jegyzőkönyvi adatokat is. Az eredményt ezek után ellenőrzi számszakilag a választási bizottság, majd rögzíti azt.

Gubányi István koordinálásával dolgoztak az informatikusok.

Dr. Vincze Ferenc jegyző és Farkasné dr. Ungvári Ilona aljegyző, a választási iroda vezetői konzultálnak
A felgyorsult rögzítésnek betudhatóan a valasztas.hu-n már nem sokkal este 10 óra után megjelent az eredmény, amely szerint elsöprő többséggel Márton Attilát választották meg Hajdú-Bihar megye 7. sz. országgyűlési egyéni választókerülete képviselőjének.
A választókerületben 50.266-an jogosultak szavazásra. Az urnákhoz a választók 60,79 százaléka, 30.558-an járultak. Az érvényes szavazatok száma 30.273.
Eredmény a szavazókörök 96,49 százaléka alapján:
1. Márton Attila FIDESZ-KDNP 17.294 szavazat 57,13 %
2. Kocsis Zsolt Jobbik 6.332 szavazat 20,92 %
3. Dr. Oláh Lajos MSZP 3.817 szavazat 12,61 %
4. Dede Tamás LMP 1.582 szavazat 5,23 %
5. Makay Zsolt MDF 1.121 szavazat 3,7 %
6. Nagy Sándor MSZDP 127 szavazat 0,42 %

A győzelem első perceiben a FIDESZ-irodában